MENÜ
Capoeira Bugacon FORMADO MARCELO vezetésével.
Centro Cultural Capoeira Água De Beber csoport.

Água de Beber projekt

Az Água de Beber Projekt  felelős a különböző anyagi támogatások megszerzéséért, hogy azokat befektessék szociális tevékenységekbe, fókuszálva olyan gyerekekre és kamaszokra, akik veszélyes és hátrányos körülmények között élnek.

A szerzett támogatásokat felhasználják továbbá kulturális projektekben, melyek magukban foglalják az afrobrazil kultúra kutatását, showkat, afrotánc órákat, hangszeres, zenés workshopokat, zenét, capoeirát.

A projekt egyik fő területe a Riacho Doce nevű közösség, mely Brazíliában, Fortalezától 20 km-re található. A Riacho Doce olyan nagy létszámú családokból áll, akik bizonytalan körülmények között élnek és egyszerre több problémától szenvednek, mint például nagy arányú munkanélküliség, kezeletlen betegségek, alapvető szükségletek hiánya, mint a higiénia és hulladékgondozás.

Ezen problémák nagyban károsítják ezeknek a gyerekeknek a fejlődését. Így az Água de Beber a gyerekek ezen rétegének megmentésére irányul és célja, hogy mindezt más területekre is kiterjessze, ahol hasonló szükségletek vannak.

A capoeira mára kivívta magának a történészek, népművészek, antropológusok, tanárok és más szakterületek elismerését. Brazíliában a capoeira megtalálható majdnem minden edzőteremben, közösségi centrumokban, középiskolákban, egyetemeken, az egész országban és mostanra már sok más országban is.

A capoeira olyan komplex mozdulatokat tartalmaz, melyekkel a diákok nagy tapasztalatra tesznek szert az új képességek fejlődése, az egyensúly, koordináció terén.

A brazil kultúrának kiváló bemutatása ez, és nagy segítséget jelent ezeknek a gyerekeknek az intelligenciája, pozitív viselkedése kialakításában.

Ezekre alapozva használja a capoeirát az Água de Beber projekt, ezeknek a gyerekeknek a nevelésére, szociális épségük megteremtésére. Showkat, színházakat, előadásokat tartanak, melyek capoeirát, maculelet, afro táncot, ütős hangszeres produkciókat és más, az afrobrazil kultúrához tartozó bemutatókat tartalmaznak.

Az itt bemutatott projekt fenntartásához és növekedéséhez elengedhetetlen ezen erőfeszítések összessége és a szociális problémákra való érzékenység, különösen a szegény, nyomorúságos helyzetben lévő kiskorúakra vonatkozóan.

 

Asztali nézet